Mt 6:13 Istent kérni kell, hogy ne kísértsen?

„És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól..."

Probléma

A hagyományos fordításokból úgy tűnik, a mennyei Atyát kérni kell, hogy ne vigyen minket kísértésbe. Van, aki úgy éri, hogy „ne hagyjon” minket kísértésbe esni. Kérdés azonban, hogy miért vinne bele, vagy miért hagyná? Vagy nem is Isten, hanem mások tesznek minket próbára kísértésekkel (UFO)?

Fordítás

Görög eredeti: kai mé eiszenenkész hémasz eisz peiraszmon, alla rhüszai hémasz apo tú ponérú

Formahű fordítás: És ne vigyél bele minket próbába / kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól!

Értelmező fordítás: És ne tégy minket próbára, hanem szabadíts meg a Gonosztól!

Szótári-nyelvtani adatok

Az eiszagó ige jelen­tése „belevinni”, az alanya a mennyei Atya, aki az egész ima megszólítottja, tehát a „Ne vigyél bele…” a pontos formahű fordítás. 

peirasz­mosz főnév vagy kísértést, vagy próbát jelent, attól függően, hogy ki és milyen szándékkal visz bele (eiszagó eisz…), vagy megy bele (eisz­erkhomai eisz…), vagy szabadít ki belőle (rhüomai ek…). Az igei alak a peiradzó, ennek a jelentése is vagy „kísérteni”, vagy „próbára tenni”.

Indoklás

A Szentírás szerint csak a Vádló akarja az embert „kísérteni”, azaz bűnre csábítani (2Kor 2:10-11, Jel 3:10). Isten azonban nem kísérthető, nem is kísért senkit, azaz nem csábítható, és nem is csábít bűnre (Jak 1:13, Zsolt 95:7-10), hiszen éppen ő az, aki ki tud szabadítani a kísértésből (2Pt 2:9, Jel 3:10).

Fontos szem előtt tartani, hogy itt nem az élet „megpróbáltatásairól” van szó, és nem is arról, amikor magunktól „csábulunk el” (Jak 1:14), azaz „megyünk bele”  vagy régiesen „esünk” bele kísértésbe (Mt 26:41, Lk 22:40). 

Olyan esetek­ről van szó, amikor maga Isten visz bele egyeseket vagy a népét olyan helyzetbe, amelyben „próbára teszi” (1Móz 22:1, 2Móz 20:20, 5Móz 8:2,16, 13:4, Bír 2:22, 2Krón 32:31, Zsolt 17:3, Jn 6:6, Zsid 11:17 stb.). 

Isten csak akkor tesz ilyesmit, ha erre valóban szükség van. Akkor „teszteli” az egyént vagy a népet, ha mindenki számára ki kell derülnie, kiben mi lakik. Ez nem büntetés vagy kegyetlenkedés, hanem a még nagyobb baj megelőzése. A megszentelt, azaz Isten számára elkülönített embereknek ugyanis feladatuk van, amire alkalmassá kell válniuk, hogy hitelesek lehessenek (Róm 5:3-5, 16:10, 1Kor 11:19, 2Kor 8:22, 13:5-6, Fil 2:12, 2Tim 2:15).

A próbát tehát a végeredmény szempont­ból lehet hasznosnak tekinteni: akármi történik ugyanis, az önértéke­lé­sünk közelebb kerül a valósághoz, és senkiben sem fej­lődhet ki hűség vagy hiteles­ség a próbára tevő helyzetekben való kitartás nélkül (Jak 1:2-4, 1Pt 1:7). A próba folyamata azonban az esendő ember számára sosem kellemes dolog (1Pt 1:6). A bibliai teszt-történetek többsége pedig az egyének vagy az egész nép túlzott önbizal­má­­ról és esendőségéről tanúskodik.

Nos, éppen ennek a bibliai tanulságnak a levonására van szükség: aki ugyanis tudatában van az esen­dő­ségének, az okkal-joggal kérheti Istent arra, hogy ne tegye próbára. Tudja, és ebben a közösségi imában a többi hívővel együtt rendszeresen meg is vallja, hogy mennyire Istentől függ. Várja, hogy eljöjjön az Ő uralma, megvalósuljon az Ő akarata, napról napra az Ő kezében tudja a megélhe­tését, Tőle várja a bűnei bocsánatát, kéri, hogy ne vigye bele próbára tevő helyzetbe, inkább szabadítsa meg a Gonosztól, mert az Övé a uralom, a hatalom és a dicsőség, míg világ a világ. Ezt az embert nem kell külön próbára tenni. Amúgy is elég kísértés és támadás éri, Isten pedig éppen ezektől akarja meg­szabadítani.


 .