2Tim 2:15 Helyesen hasogatni a Bibliát?

KB (1908) „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint olyan munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.”

Probléma

Pál apostol Timóteust, az ifjú pásztort arra buzdítja, hogy míg mások szóharcokat vívnak és üres fecsegésükkel hamis tanokat terjesztenek, ő igyekezzen kipróbált, azaz hiteles munkásként megállni Isten előtt, aki nem vall szégyent, hanem az igazság szavát „helyesen hasogatja” (KB, ÚRK), „helyesen fejtegeti” (ÚFO, RÚF), „helyesen tanítja és alkalmazza” (EFO), „helyesen hirdeti” (B-D), „helyesen munkálja” (KNV), illetve „az igazság hirdetésében a helyes úton jár” (SZIT).

A legtöbb olvasó és fordító eleve abból indul ki, hogy „az igazság beszéde” kifejezés a Szentírásra utal, de a mai magyarban „hasogatni” már csak fát szoktunk, és Pál nyilván nem a Biblia felaprítására gondolt. Az új fordításokból pedig úgy tűnik, hogy Timóteus feladata a Szentírás helyes fejtegetése, tanítása, hirdetése. Akkoriban azonban még nem létezett az Újszövetség, csak néhány levél és evangélliumkísérlet, az Ószövetségre pedig nem utal a szöveg.

Kérdés tehát, hogy mit jelent „az igazság beszéde” kifejezés az Újszövetségben? Mire buzdítja Pál Timóteust? És miért nehéz a mondatot egyértelműen fordítani? 

Fordítás

Görög eredeti: …orthotomúnta ton logon tész alétheiasz

Formahű fordítás: „…egyenesen átvágva az igazság szaván / egyengetve az igazság szavát”

Értelmező fordítás: „…céltudatosan hirdetve / tanítva / alkalmazva a valóságról szóló üzenetet”

Szótári adatok

Az alétheia = való igazság (mint a valótlanság ellentéte), a logosz = szó, beszéd, üzenet, dolog stb. (régiesen „ige”). Az „igazság szava / stb.” birtokos szerkezet több jelentést is hordoz, ha felbontjuk, jelzős vagy tárgyas szerkezetet kapunk: 

  • az alétheia a logosz-t minősíti: „igaz szó / beszéd / üzenet” – szemben a tartalmatlan fecsegéssel és téveszmékkel
  • az alétheia a logosz tárgya: „a valóságról szóló szó / beszéd / üzenet”.

Érthető, ha a kifejezés hallatán először a Szentírásra gondolunk, de az összetett kifejezés az Újszövetségben még 3x fordul elő, ami segít a jelentést konkretizálni: 

Ef 1:13 …miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel…

Kol 1:5 Hálát adunk azért a reménységért, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból

Jak 1:18 Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. 

Az „igazság igéje” = igaz szó / valóságról szóló üzenet kifejezés tehát nem a Szentírás egészére utal, hanem az üdvösség evangéliumának újjászülő üzenetére (vö. 1Kor 15:1-11).

Ez kihat a második kérdésre, hogy mi az orthotomeó ige jelentése, és hogyan fordítsuk.

Az Újszövetségben ez az ige csak itt fordul elő. Összetett szó: orthosz = egyenes, álló, helyes, igaz, illő; temnó = vágni (az Újszövetségben nem fordul elő).

Az orthotomeó jelentésköre a klasszikus görög szövegekben: egyenesen átvágni (területen), egyengetni (utat), széthasítani (fát); a konkrét cselekmény képes használata is vagy magának az útnak az egyenességére utal, vagy az egyenes út céljára, tehát irányban tartásra.

A Septuagintában (LXX) kétszer fordul elő a héber jászar (piél) fordításaként: „(Isten) egyengetni fogja ösvényedet” (Péld 3:6), „A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti” (Péld 11:5). Nem arról van szó, hogy Isten zökkenőmentessé teszi az utat, hanem arról, hogy végigvezet rajta, célba juttat.

Indoklás

Mit kell tehát tennie Timóteusnak az evangéliummal? Túl a szótári adatokon és hasonló szövegeken, a fordítási lehetőségek szűkítésében és a pontosításban kontrasztként segíthet a szövegkörnyezet

A 2:14 szerint a helyiek „szóharcolnak” [logomakhein], ami a hallgatóságnak „nem tesz jót”, hanem „romboló” [katasztrofé]; a „szóharc” nem pusztán vitatkozásra utal, hanem szavakon való vitatkozásra. 

A 2:16-ban egy összetett kifejezés áll [bebélúsz kenofóniasz], és mindkét szónak kettős jelentése van. 

  • A bebélosz = ahova bárki beléphet, mindenkinek hozzáférhető, nyilvános, ezért rituális értelemben világi, közönséges, vagy  általános értelemben jelentéktelen, értéktelen; az igei alakja [bebéloó] rituális értelemben „megszentségtelenít” vagy „beszennyez”, azaz tltott, tabu jellegtől megfoszt, profanizál. 
  • A kenofónia vagy (1) kenofónia (kenosz = üres), vagy helyesírási variánsként (2) kainofónia (kainosz = új), tehát vagy „szóbeszéd” (blabla) vagy „eredetieskedés” a jelentése. Mivel az 1Tim 6:20-21-ban ugyanez a szerkezet a „gnózis”-ra utal (egy ókori szinkretikus misztériumvallásra), valóban szentségtörő és tartalmatlan vagy eredetieskedő fecsegésről van szó. 

Timóteus tehát térjen ki a „szentségtelen”, azaz profán, teljesen evilági, nem a kinyilatkoztatáson alapuló fecsegés elől, mert az ilyesmi egyre több „istentelenséghez” [aszébeia] fog vezetni [prokopszúszin]. A mai magyarban az „istentelen” jelentése „nem hívő” vagy „pogány” (erkölcsileg gátlástalan) vagy „rendkívül kellemetlen” (pl. a hideg). Az aszébeia a klasszikus görögben azonban  az istenek iránti tiszteletteljes félelem hiánya, az istenek megsértése volt. Ellentéte, az euszébeia az Isten iránti tiszteletet, imádatot jelentette (ld. 1Tim 2:2, 3:16, 6:3, 2Tm 3:6 régiesen „kegyesség” vö. Ue. ApCsel 17:23).

A 2:17-18 szerint a szavuk [logosz] úgy terjed, mint a rákos fekély, egyesek pedig „ami a valóságot illeti [peri tén alétheian]”, konkrétan „célt tévesztettek” [észtokhészan]. Az itt álló asztokheó ige a nyilazásra utal: sztokhazomai = célozni, asztokheó = célt téveszteni (ue. 1Tim 1:6, 6:21). Például Hümenaiosz és Filétosz olyan szinten mellé lőttek, hogy azt állították: a feltámadás már megtörtént…

A szövegkörnyezet kontrasztja egyértelmű: Timóteus körül egyesek szavakon vitatkoznak, ami a hallgatóságot nem építi, hanem rombolja, szent dolgokat profanizálva csak jár a szájuk, ami az Isten iránti félő tisztelet eltűnéséhez fog vezetni, egyesek pedig a valóságot illetően már most célt tévesztenek, mert tévtant hirdetnek.

Pál már az 1Tim-ban írt ugyanezekről az emberekről, a nekik adandó parancsról, és a parancs céljáról, ami a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet (vö. 1Tim 1:3-7, 6:3-5).

A fentiek alapján a való igazságról szóló üzenet, mint Jó Hír, olyasmi, amit Timóteusnak úgy kell hirdetnie, hogy ne feledkezzen el annak céljáról. Nyilván az Írások helyes fejtegetése is a feladata, de itt és most Pál az Evangélium üzenetének kerülőutak, zsákutcák nélküli irányban tartására: céltudatos evangelizálásra buzdítja. A keresztény hit alapjainak egyenes, azaz céltudatos képviselése révén Isten megítélése szerint is hiteles munkás lesz.


 .